A múlt heti szép őszi időjáráshoz mi is alkalmazkodtunk, valahogy az istennek sem akaródzott rozéfröccsözni. (Ki akar még szódát tenni a borba, ha az udvar egyik végéből a másikba csak térdig gázolva a felázott, sáros földbe lehet átjutni, hm?)

Tehát inkább maradtunk a könnyedebb vörösbor vonalnál, ráadásul kényszer szülte ezt a helyzetet is, hiszen olyan özönvíz ömlött le az égből néhány perc alatt, hogy inkább letettünk a délutáni városi sétáról. Egy darabig néztük az esőfüggönyt, hagytuk elfolyni a délutánra betervezett kajálós, mozizós programokat, és inkább úgy döntöttünk, borba folytjuk a bánatunkat.

A tábornok-borokat (értsd: telenyomva borverseny pecséttel) mindig mosolyogva emelem le a polcról, nem ritka az olyan tétel, amin négy-öt (hat!) plecsni hirdeti, hogy a viselője ezen meg ezen a nemzetközi, azon az országos, és nem ritkán milyen tökismeretlen és súlytalan versenyen lett aranyérmes.

Kétségkívül a vásárlók nagy részének elég a csillogás, nekem mindig inkább az elvárást fokozza fel, a plecsnik számával egyenes arányban. Az elmúlt évben már került  a poharamba néhányszor Linbrunn-bor, de mély nyomot nagyon nem hagytak. A portugieser eddig kimaradt, most legalább megörültem, hogy tudom pótolni a hiányosságaim.

Elég komoly vállalatirányítási fogadalmakat is találunk a borászat honlapján, de most inkább idézzünk a bemutatkozásból, nekem legalábbis nagyon megtetszett:

A Linbrunn Pincészet megalakításával közel négy évtizedes villányi borászati múlttal rendelkező családi vállalkozás lépett új korszakába. Őstermelőként már a hetvenes évek elejétől termelünk Villányban szőlőt és készítünk belőle ízes vörösbort. 2010-ben szőlőbirtokunkat az addigi 2,5 hektárról 22 hektárra növeltük és ezzel lehetővé vált számunkra az önálló piacra lépés. Nevünk, a Linbrunn az alapító Kertész Jenő édesanyjának neve, az ő nagyapja volt vincellér Szekszárdon és Magyaregregyen. A most 89. életévében lévő, villányi Linbrunn Paula néni egész élete a szőlőben telt el, ott dolgozott kicsi gyermekként, és dolgozik erejéhez képest a mai napig is. Cégünk neve tisztelgés előtte, főhajtás a sok névtelen napszámos előtt, kiknek keze munkája nélkül nem lehetne olyan jó a villányi bor ma sem.

Ezek után kétszer meggondoltam, hogy mi van, ha nem túl jó a bor, hogy írhatnék rossza róla. De a lelkiismeretet félre téve: bontás után meggy, kicsi szilva jön a borból, nem erőszakos, nem bódító, kicsit talán szerény is. Pohárba szép, karakteres szín, a korty könnyed, tiszta, gyümölcsös jelleget mutat, kis fűszerrel. Nem túl vastag, de hát nem is kell annak lennie, a savai frissen és könnyen ihatóan tartják. Kellemes, borozós hangulathoz jó kísérő, nem fáraszt el, hanem még jókedvet is csinál. Hat pont, ár érték arányban meg különösen, megéri meginni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.