Szabó Laci rozéja elég magasra tolta az elvárásainkat a múltkor, szóval most érthető kíváncsisággal estünk neki a chardonnay-nek.

Közben felkerült egy remek cikk a Pécsi Borozóra Szabó Laciékról szaboberni tollából, aki nagyon becsületesen, hűségesen és főleg rendszeresen számol be a Tolnai és Szekszárdi borvidékek boréletéről. Szóval nagyon jó cikk, linkre kattintva olvasható, szívből ajánlom mindenkinek.

Lényegében azon kívül, hogy a nagyapámnak volt pincéje és készített bort, semmi kapcsolatom nem volt a borászattal. Magával a szőlészettel a szüleim révén kerültem kapcsolatba, akiknek a rendszerváltáskor, a kárpótlások során elég sok területetet sikerült megvásárolniuk. Én magam sokáig külföldön tanultam, Németországban, valamint az Egyesült Államokban, ott végeztem el a főiskolát is. Aztán amikor hazakerültem, rámragadt ez a dolog. Kénytelen voltam átvenni, így közel 15 éve foglalkozom szőlészettel. 80 hektáron gazdálkodunk, így évről-évre visszatérő kérdés volt szinte mindenkitől, hogy miért nem készítünk bort. Mivel nem volt pincénk, és nem is terveztünk ilyen beruházást, így ez nyitott kérdés maradt. Aztán jött egy olyan lehetőség, hogy megvehettük ezt a pincét, és úgy gondoltunk, hogy mégiscsak beleváguk a borászatba, ha már ekkora területtel és ennyi fajta szőlővel rendelkezünk. Teljes mértékben családi vállalkozásként működünk, megosztjuk a feladatokat.

Most ért véget Pécsett a TOP25, ahova ugyan idén még nem került be Szabó Laci bor, de szerintem már nem kell sokáig várni rá. Bekerült viszont három tolnai is, a Vitis Pince pinot noir-ja, illetve a szokásos, már-már hagyományos fehérbor dömping a Danubianatól. Fehér, könnyed kategóriában minden évben verhetetlennek bizonyulnak.

És véget ért a Sétatér Fesztivál is, talán idén nem csak az én érzésem volt, hogy jóval átgondoltabb, összeszedettebb, és izgalmasabb volt a kínálat. Borban, ételben, vendéglátósban is. Borban nekem külön öröm volt, hogy ha már Tolna, akkor a borvidéki borok külön standdal települtek ki, a fogyasztók nagy örömére: a kategóriában korábban nem is volt olyan egyértelmű jót találni, és ha nem figyelt az ember, csúnyán mellé tudott nyúlni.

Most viszont öröm volt látni, hogy járnak sorban az emberek a tolnai borospalackokhoz, tisztán vagy fröccsben, fehéret, rozét vagy vöröset kóstolgatva. Mert akarva-akaratlanul is elkezdődik így az ismerkedés a tolnai borokkal, és pedig ennél jobb marketing nem létezik a földön: ha te nem tudsz, nem akarsz eljönni, tessék, elhozzuk neked a borainkat, igyál, kóstolj és érezd jól magad, szerezz élményeket, és biztosak vagyunk benne, hogy vissza fogsz térni hozzánk. Na de akkor a chardonnay.

Csavarzár szisszen, már itt készüljünk fel, nem a hordóban érlelt, hanem a reduktív chardonnay-vel lesz dolgunk. Ami nem baj, bizonyítja legalább a fajta sok oldalúságát. Tiszta, egyszerű, de végső soron kedves illatok, nem túl komplexek, nem túl erőszakosak, enyhe zavar a háttérben, de még bőven a megbocsájthatóság határán belül. Ízében visszafogott, friss, fröccsözéshez belőtt savtartalom, gyümölcskosár öleli körbe. Hat pont magabiztosan.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.