Múltkoriban írtam már a Kvassay Levente zöldvelteliniéről, és még adós voltam a sauvignon blanc-nal.

Megmondom őszintén, a májusi lehűlés, meg az özönvízszerű eső elvette a kedvem, vagy nem is annyira a kedvem, csak amelyik hétvégére belőttük a bor elfogyasztását egy kerti parti kíséretében, azt pont eláztatta a májusi vihar. Pedig az utolsó pillanatig ragaszkodtunk az eredeti elképzeléshez, ki is volt készítve minden, grillsütőtől a nyugágyon át a sauvignon blanc-ig, de végül szégyenteljes futással és kapkodó bepakolással hordtunk vissza minden a fészerbe, együtt az üveg borral, ami aztán ott is felejtődött annak rendje és módja szerint az egyik takaró alatt.

Most viszont elég stabilnak mutatkozik a kánikula, és a munkahelyen is két nap már home office-ban lehetet dolgozni, mivel kisebbfajta lázadás tört ki a bedöglött, megjavítani nem tervezett klíma és az üvegház hatású iroda miatt. Persze mire a t. vezetőség észbe kapott, arra már közel és távol minden épkézláb klímaszervizes foglalt volt köbö a nyár végéig, szóval elejét véve a hőgutának és lincselésnek, délután kettőtől otthoni munkára ítélték a csapatot.

Amit nem mulasztottam el kihasználni, ritka ez a tök nyugis két óra otthon, csak csend és béke, nyugalom, madárcsicsergés és a napozáshoz szánt pokrócból kirepülő borospalack. Gyorsan bedobtam a mélyhűtőbe, hogy visszataláljon a fogyasztási hőmérsékletére. Én a sauvignon blanc-t egyébként is rendkívül szeretem, és fajélesztő ide vagy oda, méginkább kedvelem azt a vonalat, amiben a bodza, egres, de még a füves illatjegyek is hangsúlyosabban, már-már pofátlanul egyszerűen jelenjenek meg, esetleg kicsit karakánabb savakkal kísérve.

Szóval lepedő a földre, napsütés, pohár előkészítve, kis szisszenés csavaráskor, és illatban máris jön a bodza, az egres gazdagon, teli szájjal. Kis csalánnal talán. Nem túl vastag test, viszont eléggé arányos és lendületes, nem túlzó, bár kissé felbolydult szén-dioxiddal. A korty közben jönnek a gyümölcsök, a végén némi édesség az, ami csajossá teszi a bort, nem annyira az alkoholtól, mint inkább a maradékcukorral. Nyolc pontot adok érte.

(És még egy jó tanács: nem brutál annyira, de azért van benne alkohol, és hiába fröccsintem fel az első poharat követő összes többit, hát rendesen a fejembe szállt a harmadik dl. No nem rúgtam be, de a nap is megtette a hatását, így végül egy óra múlva a hűvös nappaliba vánszorgás, és délután szunyókálás lett a kóstolás vége.)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.