Bitang nagy szerencséje a magyar bortermelőknek, hogy a merlot simulékony, csendes és könnyen alkalmazkodó szeretőnek bizonyult: néhány évtized alatt az egyik legelterjedtebb szőlőfaj lett az országban.

No nem mintha bármi bajunk lenne a világfajtákkal, csak éppen nem kizárólag magyar, vagy Kárpát-medencei őshonos fajták előzik meg a sorban. Nagy szerencséje viszont, hogy magára is talált, meg a borászok is jó kézzel nyúlnak hozzá, nincs az a szenvedés, mint a pinot noir-ral meg a syrah-val, és akkor a kilencvenes évek végének pofára esését a cabernet sauvignon-nal ne is említsük.

Ez persze nem garancia, hogy minden merlot szükségszerűen jó, de fajtaborként majd minden kategóriából könnyen találunk szép bort, sőt, küvékbe is előszeretettel tesznek. A merlot ráadásul az egyik legrégebben használt borszőlő, régi francia fajta, a bordeaux-i alapok egyike, több évszázadra visszavezethető a termesztése. Franciaországban, itthon negyven éve még elvétve volt fellelhető.

endszerint színben telt, erős vörös, lágy, kerek, gyümölcsökkel, hálás munka anyag. Magyarországon azért a félédesédes merlot biztosan gyilkolja a renoméját, de legalább megrögzött édesvörös fogyasztók néha tévedősből vesznek magukhoz szárazanyagot is.

Még van egy szép oldala a dolgoknak, lírai lelkeket, mint engem, mindig megfognak ezzel. Neve a feketerigó francia jelentésére vezethető vissza, valaki ezt a bogyók színével magyarázza, valaki meg azzal, hogy a madár igen szereti ezt a fajtát.

Visszakanyarodva az előző gondolatmenethez mégis azt kell mondanom, hogy a fogyasztóknak is szerencséje van, hogy jól érzi magát itt a merlot. Ugyanis őshonosság ide vagy oda, a merlot szerintem szépen hungarizálódott, szépen beilleszkedett, és szerintem nemcsak minőségben tud elismerésre méltó eredményeket produkálni, de még emellett egyediségben is.

Halmosiék kicsi szekszárdi, családi pincészet, viszonylag szűk, de tetszetős szortimenttel. Merlot-ból viszont rendszerint két félét is készítenek, a „Négykezes” a felsőbb, csúcskategóriába indul, a sima szürke címkés pedig a könnyedebb, de nem lebecsülendő körbe tartozik.

Idén öt éves, szóval ilyenkor azért már fenntartással kezelendő. Nem kéne, hogy így legyen, de a gyakorlat mégis ezt mutatja. Bontunk, töltünk. Vajas-csokoládés jegyek, érett meggy, sőt, nem tiltakozhatunk a konyakos-meggy bonbon jelző ellen sem. Vékonyabb, nem húzza le az ember száját, nem nagyágyú, de kellemes, karcsúságában is van kellem és báj. Még mindig tudja, amire szükségünk van, amit elvárunk tőle, hat pont simán.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.