És akkor kezdjük az évet valami frissel, valami lendületessel, valami tisztával. Egy 2013-as rozéval, egy különösen fosszar munkanap végén, a hosszú téli szabadságról való döcögős visszatérést más már úgysem mentheti meg.

Nem mintha az alkohol bármi problémára megoldást és vigaszt jelentene, de akkor is, néha más nem segít, ki kell lépni a mókuskerékből, megtörni a bűvös varázst, az átkot, a szomorúságot, és leülni egy, kettő, három pohár borral, megnyugtatni a háborgó szívet és elmét. És tényleg működik, mintha a bor megnyomna egy láthatatlan gombot, megolajozná a fogaskerekeket, beindítaná a gépet.

Talán ez még nem a kezdődő alkoholizmus jele (haha), bár a család részéről már kaptam néhány erre vonatkozó, inkább csípősnek mondható megjegyzést. Bár ez szerintem elvi vita, én hiszek abban, hogy egye-igya csak meg az ember azt, ami jól esik. Persze ésszel és mértékkel, de egy két deciliter bor/nap közel sem az, hogy reggeli előtt beüt valaki egy felest a kisboltban.

Egyébiránt régen január elseje volt a nagy ünnepségek ideje, míg ma megfáradtan próbálunk életet lehelni magunkba egy tál lencsével, az ókori Rómában január elseje volt a kicsapongás ideje. Sokáig, a 16. századig pedig Magyarországon december 25-én kezdődött az új év, Gergely pápa naptárával került január 1-re az évkezdet. (Bár több forrás szerint hosszú évtizedek kellettek ahhoz, hogy ez mindenhol rögzüljön.)

„Újév napjához az egykori karácsony évkezdő hagyományaiból is számos hiedelem és szokás kapcsolódott. Mint karácsony napjának reggelén, első látogatóként a fiúgyermeket várták. Az újévi ebéd ételeihez gyakran fűződtek bőségvarázsló hiedelmek. Több szerelmi jósló, időjósló eljárás is szokásos volt e napon. Az újévi szerencsekívánás szokását napjainkig a gyermekek újévi köszöntői őrzik. Bukovinában 10–12 éves gyermekek jártak köszönteni, s amikor azt mondták, hogy „adjon Isten ez évben termést”, a zsebükből 20–30 szem búzát markoltak, s azt a földre szórták.” Forrás.

A Tüske Pincéről szóltunk már, és szerencsére most sem írhatunk mást, mint hogy kiugró rozéval van dolgunk. Előre szólok, hét-nyolc pontos rozé ez, példaértékű a fajtájában. Kékfrankos-merlot házasítás, nem annyira visszafogott, mint elegáns, kidolgozott, és csalogató illatokkal köszönt a palack bontás után. Az ízek határozottak, de van önmérsékletük is, nem ahrsogóak, nem zavaróak. Gyümölcskosár, gyümölcsdömping, kis vajasság, karakán savak. Jó inni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.