Amit kislányként imádtam és legjobban vártam a szilveszterben, az egy fiatalkori baklövés után felnőttként is mumus maradt. Pezsgőt ritkán iszom, bár tudom, hogy ez inkább csak fejben való tagadás. Mert van néhány olyan tétel, ami a csoda csodája, de hogy nehogy érdemtelenül ítéltessék meg, inkább borként gondolok arra is.

A kategória határairól már a múltkor ejtettünk néhány szót, de persze érdemes érzékszervileg is megvizsgálni azt, hogy mit jelent a céókettő a borban. Tehát annyi említett hátrányom van, amit viszont csak saját magamnak, saját mohóságomnak köszönhetek. Fogalmazzunk úgy, hogy én a pezsgővel (méghozzá nagyon rossz édessel) tapasztaltam meg, hogy mi az alkohol feldolgozásának a határa a női szervezetben. Az én határom (némi szégyennel vegyes büszkességel bár, de) messzebb volt, mint a sorstárs barátnőké, úgy négy pohárral, amit lelkiismeretesen ki is kísérleteztem.

Az empirikus módszerekkel zajló kutatásomnak pozitív eredménye volt az, hogy egy életre megtanultam, mennyi az annyi, és mi az a vonal, ami felelőtlenség lenne átlépni. (Egy nőnek meg minimum illetlenség.) A viszonylag olcsó lecke negatív hátulütője viszont az volt, hogy erőteljes viszolygás alakult ki bennem a pezsgő és pezsgő iránt, amit azért mára sikerült említett módon visszafogni. Nagy kő esett le a szívemről, amikor hosszú-hosszú évek után pezsgőhöz nyúlva nyomát sem találtam az édeskés-heyhó szőlőlé íznek, helyette csak a nyers pezsgők utánozhatatlan zamata fogadott.

Azért idén szilveszterre aztán mégsem bíztam a véletlenre, inkább gyöngyöző borral koccintottam a párommal szilveszterkor: és el is fogyasztottunk egy egész palackkal. A Vinatus viszonylag fiatal pince Villányban, 2006-ban a Kisharsányhoz tartozó Bocor-dűlő domboldalain telepített szőlőt 8 hektáron. Kovács László szegedi vállalkozó által vezetett pincében az első szüretre 2009 őszén került sor. A tárolást komoly hordószelektálás előzte meg: a mecseki és zempléni tölgyfákból készült hordókat 3 évig természetes úton szárították, így jöttek létre a barrique hordók. A hosszú-élettartamú borok nem a megszokott villányi könnyedséget nyújtják, amit a versenyeken elért sikerek és bormagazinokban megjelent cikkek is bizonyítanak. (Forrás: vinatus.hu)

A 2012-es gyöngyöző rozéjuk azért nem ez a nehéz kategória. Bár már korban kezd kiöregedni, még élvezhetően tartotta magát. Bontás után öblös, málnás, epres illatok jönnek ki töményen. Kóstoláskor lendületes co2-t találunk, de nem kell félteni, illik a bor jellegéhez, de az illatjegyek aztán szépen visszaköszönnek innen is. Ötpont.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.