Elmondom mivel lehet a legjobban felvenni a harcot a hideg és a tél ellen: egy jó kis rozéval kell behívni a tavaszt és az olvadást. A minden évjáratában sokszor, ha nem is mindig kiemelkedő, de akkor is elég jó minőséget adó Riczu-Stier rozé 2013-at kóstoltuk.

A Riczu borokba én még kezdő borívóként szerettem bele, és azt kell mondjam, hogy a mai napig elkísértek, vagy én ittam őket hűségesen. Tiszta, egyszerű, jó ívású, gyümölcsös borok, örömborok, amelyeket nem kell magyarázni. Ha valaki ismeri netalántán személyesen is Riczu Tamást, akkor tudja, hogy neki nem is menne másként. Semmi varázslat, semmi legenda, vagy nagyképűség, hanem munkaként felfogott borkészítés: a szó legjobb értelmében, már a szőlőtől kezdve.

És semmi nagyképűsködés, felesleges hőbörgés: volt a gyönyörű, a borvidék legjobb fehérborainak sorába magának helyet kivívó olaszrizling. Virágos, fajtajelleges, olyan szép, de határozott savakkal, amelyeket a Balaton környékén is megirigyeltek volna. Hovatovább élő gúnyjele volt a sok alkoholtúlsúlyos, nehéz, esetleg barrik hordóban agyoncsapott, döglődő fehérnek. Mert ezek szerint lehet itt ilyet is készíteni, hiába a dél, a meleg, a satöbbi.

Aztán nem kell elhallgatni a portugiesert sem, gyümölcsös, bár szerintem már nem annyira a hagyományos, de inkább modern megjelenése a tradicionális fajtának. Megbontottad, nem lepődtél meg, hogy mi várt rád a palackban, talán csak azon, hogy lám, ez is jó, aztán megittál egy pohárral, majd még eggyel, és még eggyel. Nem volt sok féle bor, nem volt brutál széles szortiment, de az a néhány tétel rendre hozta azt, amit a vásárlók elvártak tőle. És akkor nem szóltunk az árakról: azzal kapcsolatban aztán szó nem érhette a házat.
És talán ebből a hármasból mindig kicsit jobban kiemelkedett a rozé. Magában vagy szódával, keveset, vagy sokat, de mindig hidegen. A remek rozét többek között a savjai tették azzá, ami: bátor, merész és karakán. Gyengébb, vagy inkább a magas minőségtől eltérő évjárataiban is maximum nem túl izgalmas volt.

Aztán néhány éve jött a nagy váltás, Riczu-Stier új név, több pénz, beruházás, nagy borok. Én, és szerintem ezzel nem voltam egyedül meg néztem és aggódtam, hogy mi lesz. Bevallom, nem úgy gondolkodtam, hogy dejó, akkor most már szép, nagy borokat is kóstolhatunk, hanem valami kis árulást szimatoltam, a zajosabb sikerért elfordulást tőlünk, egyszerűbb fogyasztóktól. Mára azért kiderült, mennyire felesleges volt a hiszti. Az alapborok megtartották stabil minőségüket, a nagy borok pedig komoly, nagyon komoly vetélytársai lettek a borvidék keleti végén csoportosuló nagyvörösöknek: ráadásul jóval kedvezőbb áron.

Bontás után rozéhoz nem megszokott, bár nem kellemetlen illatok jönnek. Vakon simán sauvignon blanc-t kiáltanánk, olyan bodza és zöld jön belőle, hogy alig hagyja a gyümölcsöket kiköszönni. Kortyban gyümölcsök, lendület, savak. Karakter. Szerettem. Szódával is. Hetes pont.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.