Olyan fehérborokat csinálnak akkor mennyiségben tőlünk nem messze délre, hogy az felér egy totális hadüzenettel. Látható reagálás erre még nem történt, mondjuk a magyar borozók sem rohannak grasevináért a TomMarketbe. Még.

Mi azért előkóstoltunk már a múltkor, és azt hiszem, hogy elkötelezett rajongók is vagyunk, legalábbis rendesen kivesszük a részünket az egy főre eső Magyarországon fogyasztott horvát borok eltüntetéséből. Egyébként a Belje látványos és magyar (nemalföldi) borvidéki szemmel nézve hatalmas olaszrizling, de úgy általában fehérszőlő területekkel rendelkezik, mégis, nekem mindig az a benyomásom, hogy amolyan szükséges alapként, belépőként, kötelező elemként lenne kezelve. Hogy jó-jó, mi is ezt isszuk szívesen, és kifordulna a világ a négy sarkából, ha nem lenne minden évben franyó minőségben, de. De a vörösbor…

És megint itt vagyunk a sok-sok érdemtelen vitánál, kakaskodásnál, hogy a fehérbor mégsem egyenértékű a vörössel, mert lehet akármilyen csodálatos, a vörös azért mégiscsak vörös. Lehet, hogy én húzom csak rá kicsit a női emancipációra, de azért vélek hasonlóságot felfedezni a probléma velejében: fehér és vörös, nő és férfi között.

Volt szerencsém néhány kísérletet meg kóstolni ezekből a vörös-próbálkozásokból, és ezek enyhén szólva is, khm, hullámzó minőséget mutattak. És akkor finom voltam. Ez persze többek között Villány fényét emeli, legalábbis vörösök terén, mely terület borkészítőire lentről mint félistenekre néznek fel, és találgatják gyönyörű boraiknak a titkát. Tehát inkább tapogatózások, lépegetések voltak eddig, próbálgatva a talajt, fajtákat, átütő siker azonban nemigen jelentkezett, s talán nagyobb büszkeséggel jelentkeztek jobb esetben is középszerű vörösökkel, mint világraszóló fehérekkel.

Most úgy tűnik, valami mégis történt. Pedig nagyon problémás fajtához nyúltak a Beljénél, a pinot noirt még mindig legalább annyi vita övezi, mint a syrah-t, s még mindig elég sokan vannak, akik kétségbe vonják a fajta létjogosultságát Magyarországon. De legalábbis itt a délvidéken. Hiába világfajta, ismertebb és nagy borok belőle hűvösebb éghajlatról kerültek ki, és való igaz, hogy a meleget nehezebben viseli, művelési módjára, készítésére máshogy kell figyelni. Mondja az egyik fél. Teljesen jól érzi magát, képes nagy bort adni, ez még nem melegebb éghajlat neki. Mondják mások. Tény, hogy a déli részekről én kóstoltam már több gyönyörű pinot-t, de északi területekről is sok katasztrofálist.

Ez a pinot crni fejvakargatásra késztet minket. Ha polkorrekt akarok lenni, akkor azt mondom érdekes. Talán izgalmas. Nem egyszerű az biztos, borszerető embereknek majdnem kötelező, biztos, kipróbált ízekre utazó fogyasztók inkább mást válasszanak. Illatban nem feltétlenül fajtajelleges illatok, de érlelt gyümölcsök jelentkeznek meglepő koncentráltságban. Telt, harsogó, lendületes. Szájban egységesként viselkedik, kissé tolakodó, idővel megszelídül. Kis alkoholédesség a torokban, de ez nem is csoda, a nagyobb savtartalom menti meg az aránytalanságtól. Nyolc pont. Nem az olcsóbb kategória, de ár-értékben rendben van nagyon.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.