A jó ár-érték arányról a múltkor már írtam néhány sort, most igyekszem egy pozitív és konkrét példával is alátámasztani. Tudom, hogy egy fecske nem csinál nyarat, és nem valami ellen, hanem valami mellett szeretnék érvelni.

Ugyanúgy, mint ahogy a világban rendesen, egy-egy termék azért drága, mert van egy márkája (nem mindig, de többnyire). A többlet árért ma azonban nem kizárólag magasabb minőséget fizetünk meg, hanem státusz-szimbólumot, világképet, jóérzést. Ezzel nincs is semmi gond, ez a mai világberendezkedés alapja, mindig lesz, aki mozgásban tartja a kereslet-kínálatot, így mi, akik nem engedhetünk meg magunknak akármit, nyugodtan válogathatunk.

Én azt vallom, hogy azért érdemes körülnézni, informálódni, esetleg kóstolni, mielőtt súlyos ezreseket szórunk ki az ablakon. Ráadásul a piac tele van olyan szereplőkkel, melyek egy nagyobb beltartalmi értékkel bíró bort jóval kedvezőbb áron értékesítenek, mint az ismertebb pincészetek. Persze nem törvényszerű, és nem is mindig igaz, de nem is olyan nehéz jobb ár-érték arányban találni bort, ugyanannyiért jobbat, vagy ugyanolyan jót jóval kedvezőbb áron.

Természetesen ez idő és energia, de talán a kialakuló személyes élmény és kötődés, kaland és borkóstolások miatt nem annyira elvetélt ötlet. Számomra például, bár szerencsés helyzetben vagyok, hiszen hobbimnál fogva elég sokféle borhoz jutok kóstolás közelbe, van egy lélektani határ is, amit borra kiadok.

Ha csak nem folyó, vagy akciós, ezer forintot adok ki minden további nélkül egy palackért. Már csak azért is, mert ha valaki tisztában van vele, hogy egy becsülettel dolgozó borásznak mennyiben van egy palack elkészítése, hát, nem fogja sajnálni, ha megfizeti az árát. Rendszeres fogyasztáshoz háromezer forint a felső határ, ennél feljebb kivételes alkalmakkor, külföldön, vagy ajándékozáskor lépek. Lényeg a lényeg, a jó időben, jó társaságban elfogyasztott bornak egyébként is megnövekedett eszmei értéke lesz.

Azt egy kezemen meg tudom számolni, hogy Mohácson hány ismertebb borász van, ráadásul most ki is emelnék még egyet, Eberhardt Györgyöt, aki remek boraival, szakmai alázatával, szerénységével évek óta megbízható „borászom”, ha lehet így személyeskedni. Nem minden borát szeretem, fehérekben főleg nem annyira az én ízlésem (bár volt már érdekes tétel), de rozéban és vörösben egyszerűen fantasztikus. Főleg mennyiért.
Főleg a merlot-cabernet sauvignon-cabernet franc vonalon, ami kicsit mintha incselkedés is lenne Villánynak, mely kilométerben alig van távol, zászlósbora a cabernet franc, és szerintem nagyon, nagyon kevés az a villányi franc, ami mellett ne állná meg büszkén a helyét az Eberhardt féle. De talán nem is kell túldimenzionálni. Adott egy nagyon jó, értéken felüli bor, elérhető áron. Inni kell.

Bontás után rögtön fogyasztottuk, nem vártunk vele. Alkatához képest fiatal még, azonban érett, telt, málnás, kis kakaóporos illat jön belőle, de ízben már a gyümölcsösség erősödik és kerül előtérbe. Kerek, hiba nélkül lágyul a szádban, szépen simul el. Érezni az erejét, a vastagságát, ez azonban nem tolakodó, nem terheli a szádat, végig szerethető marad. Nyolc pont, de inkább kilenc is, a maga nemében.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.