Alkalmi borozópartnereimtől megkaptam, hogy sznob vagyok, amiért szeretem a kadarkát. De volt már hogy leigényteleneztek, és egyszer azt is mondták már: nem értek a borokhoz. Pedig kadarkát inni szerintem nemcsak kötelesség, hazafias cselekmény, de nagyszerű kaland is.

És persze öröm, elsősorban az. Fenti jelzők kiosztását követően azért mindig igyekszem megvédeni a mundér becsületét, és előre felkészült, értelmes választ, indoklást kapni a kadarkához való kötődésem miértjére. Tehát: vörösborok közül a könnyedebb, jóivásúakhoz sorolom, már azért nem siller, de még nem is kékfrankos. No lehet a kadarka vastag, vaskos, alkoholos (sőt, bizonyítja ezt számos példa), testes, „nagy beltartalmi értékkel” és „potenciállal” bíró, furcsa mód még ezekre is jellemző valami megzabolázhatatlan rakoncátlanság.

A bor karaktere (nekem) inkább könnyedebb, kacérkodó, tüzes, villogó, vibráló, de persze elfogadom a másik iskolát. Ízében szerintem jellegzetesen idevaló, hozzánk a környékre, még inkább a Balkánra, s nem állhatom meg, hogy ne keressek, erőltessek spirituális köteléket a föld története és terménye között. Kicsit kilóg, de több is az egyéb fajtáknál. Egy biztos, hogy leginkább a mi szőlőfajtánk, különlegesség, amit hiába keresünk a nyugati borvidékeken.

Tegyük hozzá, eredetét, származását illetően sok legenda és történet kering, viszont máig nincsen általánosan vagy széles körben elfogadott magyarázat: és rendben is van így, ez a misztikusság sem az élvezeti értékből nem von el, sem a hibáit nem akarja takargatni. (Annyi bizonyos, hogy valamivel keletebbről és délebbről jött, dehogy a törököknek, vagy már a törökök elől menekülő népeknek köszönhetjük, ez már jóval nagyobb kérdés. A 16. században viszont már voltak ültetvények, és a fajta nagyon is népszerűvé vált - viszonylag rövid idő alatt.)
Ahhoz képest, hogy még alig több mint fél évszázada is szinte minden magyar borvidéken jelen volt mintegy 55 ezer hektáron, a közelmúltban ez 6-7 ezer hektárra csökkent. Sajátos helyzete, tulajdonságai és a növény érzékenysége miatt is szorult vissza. Több klónja is termesztésben van, kísérletek (éppen Szekszárdon) jelenleg is zajlanak, hogy megtalálják a leginkább megfelelőt.

Halmai Csaba pincészete (ismertebb nevén Tüske Pince) az egyik szintén személyes kedvenc Szekszárdon: minden tekintetben tradicionális, hagyományos, de a szó jobbik értelmében egyrészt, másrészt a modern borkészítési, szőlő-feldolgozási eljárásokat nagyon szépen illesztik össze. Hamisítatlan szekszárdi borok és ízek, kis család- és település történet is, szóval megéri elidézni náluk rövidebb-hosszabb időre.

A Virághegyi Kadarka 2011 a könnyedebb, de azért vastag beltartalmát megvillantó kadarkák közé tartozik. Inkább gyümölcsök, mint fűszerek vannak benne, karakteressége viszont nagyon simulékony karakteresség, amihez könnyű okot, alkalmat és helyzetet találni. Igyuk. Hét pont.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.