Elmondom én, miért húzom sokszor a számat, ha öt-hat évesnél öregebb borral találkozom. Mert nagyon ritkán tudom, hogy mire számíthatok. Inkább konkrét pincészetek konkrét borainak konkrét évjáratából választhatok csak közel bizonyosan, ezért is fontos, hogy megbízható tesztek kerüljenek ki a borokról: ne csak a piacra kerülésükkor, hanem később is.

Idős bort venni rizikó. Egyrészt biztos, hogy drágább is: a sejthetően nagyobb beltartalmi értéken túl azért is költségesebb az idősebb bor, mert a borásznak, borkészítőnek addig bent állt a pénze. Hosszú-hosszú évekig nem a bankban kamatozott, hanem a pincében állt egy helyben, szóval az idő mellett még a tárolást is meg kellett előlegeznie. 

Másik nagy rizikó, ha nem fiatalon vettük meg és tároltuk évekig (ami pedig a legjobb befektetés, hiszen jóval olcsóbban juthatunk hozzá), hogy hogyan tárolta a kereskedő. Borászatban, vinotékában jó eséllyel megfelelő körülmények között és fektetve. Nagyáruházban már nem biztos. Valószínűleg akkor figyelmet nem fordítottak mondjuk arra, hogy egyenként fektessék a palackokat, én legalábbis találkoztam már kitikkadt, csontszáraz dugóval, és szétoxidált borral.

Aztán ott van egy szomorú jelenség. Ma Magyarországon nem elég önálló biztosíték sem a borász, sem a pincészet, sem a fajta, sem az évjárat ahhoz, hogy az a bor, aminek jónak kellene lennie, jó is. Ehhez biztos, hogy az átlagnál megbízhatóbb információkra, saját, vagy ismerősi kóstolási élményekre és tapasztalatokra van szükség. A magyar borok nagy része (tisztelet a kivételnek), és ez alól a nagyobb potenciált sejtető, hosszabb távra szánt vörösek sem kivételek, gyors eladásra, értékesítésre vannak szánva - eszerint is készülnek.

Ráadásul az sem ritka, hogy már az alapanyagnál sem történnek meg azok a szükséges kitételek, amelyek biztosítanák, hogy a szőlőből hosszú távon át élvezetes bor legyen. Nem mondjuk ezzel azt, hogy le kellene becsülni az öregedő borokat: a magunk részéről külön vonzódunk is a szépen, elegánsan korosodó tételekért. Inkább akkor húzzuk a szánkat, ha a nagy becsben tartott, esetleg alkalomra súlyos-súlyos ezresekért megvásárolt mondjuk cabernet vagy bordeaux-i házasítás, mondjuk még nincs hatéves, de már szinte barnára színeződött, széttöredezett, és élvezhetetlen. Sajnos nem kevés ilyen élményünk volt, igaz, ritkán csak a saját kontókra.

Müller János borait mi azért szeretjük, mert őszinték és villányiak, mindkettő a szó tiszta, hagyományos és szerethető értelmében. Egyszerre jelenik meg bennük modernitás, tradíció. Nem mindig tökéletesek, néha kilóg kicsit ez-az, de általában mind jóívású, tiszta, lélekre ható. Azért ha nem is engedékenységgel, de óvatossággal nyitottuk a 2007-es cabernet sauvignont. Érett, de nem túlérett, már-már hűs illatok jönnek, és a sauvignon-ok egy részére jellemző paprikásság. Kortyban a gyümölcsök kicsit visszaszorultak, helyükre összetettebb ízek kerültek. Gyanítjuk, hogy fiatalabb korábban is nem csúcsversenyzőnek szánták. A mezőnyében azonban korrekten teljesít még mindig. Hat pont szerintem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.