Hétvégén unokaöcséim születésnapját tartottuk a kertben, és mivel a család húsevő felének horvátországi nyaralások alkalmával szinte csevapból áll a fél étrendje, feláldoztam magam a családi oltáron: közel száz darabot sütöttem meg grillen, faszén felett. És ha nem lett volna kézközelben egy üveg bor, a negyedét bírtam volna csak kisütni.

Sütéshez egy nagyon egyszerű, háromlábú alap sütőt használtunk, mert a nagygrillező kiépítése még várat magára – jelenleg szponzort keresünk hozzá. A húsból meg kimaradt a birka, amiért nyugodtan lehet szórni az átkokat, de sajnos még messze nem tartunk ott, hogy pénteken be lehessen szerezni szombati sütéshez valót. És akkor arról még nem volt szó, hogy le is daráljuk. Nincs hentes, aki bemerné ezt vállalni, vessünk be akármennyi női bájt. (Na jó, azért akad.)

Azért jegyezzük meg, hogy marhát sem egyértelműen egyszerű. De ha ezen túllépünk, akkor már nincs mitől tartani, csak jól, lehetőleg többször átdarálni, átdaráltatni, fűszerezni, formázni, nem szénné, hanem pont jól megsütni, ajvárral, apróra vágott hagymával tálalni. Imádni fogják.

De visszatérve: mindig megmosolygom az olcsó és felszíne marketinges, vagy nem is tudom milyen próbálkozásokat, amelyek a délvidéket vörösboros vidékként próbálják eladni. Nyilván lehet szép vörösborokat készíteni, de éppúgy lehetne még szebb fehéreket is, és erre van is egy kézenfekvő példám. Horvát-Baranyában van a Belje nevű megamezőgazdasági vállalat, mely amellett, hogy délebbre található Villánynál, szerteágazó tevékenységet folytat hatalmas területen, több mint félezer hektáron termel olaszrizlinget, grasevinát. Nem is akármilyen szinte, hazai borítészek mellett többektől Robert Parkerig sokan észrevették ezt.

A kései szüretelésű desszertboroktól a szelektált grasevinákon át egészen a literes, meg bag-in-boksz-os kiszerelésig terjed a kínálat. Horvátország EU csatlakozásával ráadásul most ezek könnyebben beszerezhetőbbé váltak, mint korábban, amíg inkább a helyben kóstolás, vagy a kismennyiségben hazacsempészés volt a járható út annak, aki ilyet szeretett volna fogyasztani.

Nem árulok el titkot: a Belje egy csomó prekoncepcióra, sztereotipiára, tévhitre és miegymásra ráver. Például hogy ilyen délen nem lehet tisztességes fehérbort készíteni. Hogy az olaszrizling nem jó fajta. Hogy ipari méretekben nem lehet jó bort. Hogy nagy minőséget ne is várjon senki. Satöbbi, satöbbi.

A teljes sor kipróbálása szinte kötelező feladat, mi a sor aljáról idéznénk egy bort, a literes üveges grasevinát. Egyrészt nevetséges áron van (mi szóltunk), másrészt nem egyszerűen egy tisztességes alapbor, hanem egy nagyon is élvezhető, szép olaszrizling van benne, több, mint amit a kategóriától csak úgy elvárnánk. Magában és szódával is kitűnő, illatában fajtajelleg, ízében ízig-vérig olaszrizling. Kilenc. Vita nélkül.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.