A helyzet az, hogy erre az őszvégi jóidőre mi sem voltunk felkészülve, igyekeztünk kihasználni maximálisan (ld.: kimaxolni) azt, hogy egész sokáig lehet a naplementében pólóban ücsörögve borozni: jelen esetben fröccsözni.

Azt, hogy a rozé divat nemhogy kihunyni nem fog, de még az elkövetkezőkben növekedni is, mi sem bizonyítja jobban, hogy míg az előző években nem volt ritka látvány ilyenkor ősztájban a leakciózott előző évi rozé a Márton-napi újrozék előtt, addig tavaly, de már idén is, már augusztusban sem válogathatunk olyan nagy mellénnyel a különböző rozék között.

Az évről-évre egyre növekvő igény egyrészt szelekciós, másrészt minőségi romlást is okoz, a kevésbé becsületesebbje legalábbis fesztiválra akármilyen lőrét kilocsol háromszáz, négyszáz perdecijért, szódával elmegy. Pedig dehogy megy el, és egy szar rozé éppannyira elkeserítő, mint más rossz bor. Nem mondom kétszer, legalábbis a lánybarátnők és pasijaik, férjeik ismeretanyagát tekintve, hogy a rozé még mindig alacsonyabb rendű borként kezelik.

A fehérbor gyengébb mint a vörös, a rozé meg ennél is rosszabb. Azért vicces, hogy sokan azt hiszik, még mindig, hogy a fehér és vörös összeöntésével, pancsolásával készül, de legalábbis valami csalás, susmus van a dologban, hiszen nem véletlenül mondják rá, hogy lazább, könnyedebb…pedig dehogy. Mennyi kemény, nem is jó rozét kóstoltunk már.

De a lényeg: mi tényleg őszintén hiszünk benne, hogy néhány év múlva a tolnai nagyon meghatározó borvidék lesz az országnak, és akkor majd nem ráncolja senki a szemöldökét, hogy Horváth Pince, Hőgyész. Pedig tiszta, jóívású borok, minden felesleges sallang és marketing nélkül.

Hiába a vége a szezonnak, a kékfrankos rozé még mindig üt. Még mindig eleven savak, piros gyümölcsök, visszafogott alkohol, behűtve igazi örömrozé, szódával pedig tökéletes fröccs, frissítő meg lélekemelő. Hat pont a maga nemében.

És egy vallomás még idetartozik a végére: túrázás közben ittuk meg, a Babás-szerkövektől gyalogoltunk be Pécsre. A bort aláhűtöttük, dobtam mellé egy jégakut is biztos ami biztos. A jóidőben ráadásul mintha mindenki most szabadult volna ki az erdőbe, tehát az erdei útvonalak telítve voltak, a csajokkal sokat nevettünk azon, hogy a mellettünk elhaladók már nem minket bámulnak meg, hanem a melegben gyöngyöző rozépalackot. A sportolás közbeni alkohol fogyasztásról nem is nyitnék vitát, viszont elképesztő ösztönző erővel és kedvcsinálóval tud bírni egy palack jól megválasztott bor túrázáshoz.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.