Agancstrófea

Címkék: vörös villány portugieser agancsos

2013.10.18. 10:50

Folytatódott az őszi nagytakarítás és a nagytakarítással járó kényszeres borpakolásunk: nem szarvast, egy másik Agancsost vadásztunk le. Annyira jellemző a kép a diólikőr vagy unikum színűre barnult 96-os, 3 puttonyos mustsürítményes tokaji aszúkól, melyek fent porosodnak a…

Tegnap este spontán halvacsorát csaptunk otthon, miután egy elfuseráltnak indult délutánon úgy próbáltunk segíteni, hogy régóta halogatott, nem is annyira szükséges, de szeretett élelmiszereket vásárolunk. Végül aztán a légköri fontosnak, és egy komolyabbnak ígérkező…

Már csak 14 nap van hátra a 22. Budavári Borfesztiválig. Szeptember 11. és 15. között elég erős lesz a kiállítói felhozatal, a korábbi évekhez hasonlóan a baranyai-tolnai borászatok mellett több kisebb pincészet is kitelepül a Dél-dunántúli Borturisztikai Klaszterrel. Menjetek,…

Azt a feladatot kaptam a barátosnémtől, hogy állítsam össze, milyen borsort képzelek el az esküvőjükre. Erről már formálódik egy hosszabb bejegyzés, még a héten remélem kikerül, és addig nem is akarok nagy meglepetést lelőni. Viszont. Azon gondolkodtam, hogy ugyan milyen bort…

A legjobb huszonöt

Címkék: villány top25 borverseny

2013.04.30. 23:46

Nekünk a június az egyik fénypontja az évnek: ilyenkor tartják a TOP25 borverseny közönségkóstolóját, ahol a Dél-Dunántúl legszebb és legjobb borait lehet megkóstolni. A versenyre már lehet jelentkezni a régió bor- és gasztronómiai magazinjának, a Pécsi Borozónak az oldalán,…

Villányi borvidék

Címkék: vörös villány bor borvidék

2013.03.28. 12:56

Most régmúlt időkről emlékezem, kedves boros barátunkkal közös kóstolásokat, közös kóstolási jegyzeteket elevenítek fel. A Villányi borvidék elmúlt húsz éve igazi sikertörténet. A borvidék időben ébredt, jól használta ki adottságait, és vált a Tokaji mellett az…

süti beállítások módosítása